Kass János és Kass Eszter kiállítása a Bélyegmúzeumban 2007.

A Bélyegmúzeum 2007. december 14-én 16 órakor nyitotta meg új időszakos kiállítását Kass János Kossuth-díjas grafikusművész, bélyegtervező 80. születésnapja tiszteletére. A tárlaton lánya, Kass Eszter textiltervező iparművész, festőművész több munkája is látható.

A kiállítás elsősorban Kass János könyvillusztrációit gyűjti csokorba. A jól ismert Hamlet, Biblia, Az ember tragédiája, A kékszakállú herceg vára című sorozatok mellett olyan kuriózumokkal is szolgálunk látogatóinknak, mint a F. G. Lorca: A sötét szerelem szonettjei c. kötetéhez készült grafikák, vagy a Lipcsében diplomamunkaként született illusztrációk József Attila verseihez. Külön kiemelést érdemelnek Cervantes: Don Quijote c. könyvéhez készült rajzai, melyeket születésük, 1953 óta most láthat először a közönség, mivel évtizedeken keresztül maga Kass János is elveszettnek gondolta őket. Éppen e kiállítás rendezése kapcsán kerültek elő egy elfelejtett mappa mélyéről.

A kiállítás 2008. májusának végéig tekinthető meg hétfő kivételével naponta 10-16 óráig a Bélyegmúzeum Budapest VII. ker. Hársfa u. 47. sz. alatti kiállítótermében.

Csak az alkotás igazolja a létet

Beszélgetés a Kossuth-díjas Kass János grafikusművésszel Bélyegmúzeumi kiállítása alkalmából

„Megütött húrként rezonálni, rendet, rendszert teremteni…, tanúja lenni a kornak… Ha csak egy kis részt, ha csak egy keveset hozzátehetünk a nagy műhöz, ha csak egy vörösvértestje lehetünk a nagy vérkeringésnek, tettünk valamit.”
Kass János önéletrajzi írása
(Új Írás, 1979. március)

• Bélyegmúzeumban rendezett kiállítása alkalmából szeretném arra kérni, tekintsen velünk vissza művészi pályafutására. Hogyan kezdődött?

• Keramikusként indultam 1949-ben, de akkor nem volt lehetőségem arra, hogy választásomat anyagilag megalapozzam. Annak idején Kovács Margittal és Gádor Istvánnal dolgoztam együtt. Érdeklődésem a műfaj iránt egyébként ma is él, legutóbb például Rosenthallal kapcsolatba kerülve kis kirándulást tettem a porcelán területén. Pályafutásomat döntően a magyarországi viszonyok határozták meg, elsősorban az ország állandó és permanens szegénysége. Ez determinálta, hogy mivel foglalkozott az ember. Monumentális lovasszobrokat nem lehetett alkotni, vagy csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak ezt a luxust. A mecenatúra totális hiánya jellemezte az elmúlt évtizedeket, de a jelent is. A hivatal diktatórikus intézkedései megnyomorították, sőt megnyomorítják a művészetet. Ha valaki beadta a derekát pénzért, az bizony nagy kompromisszumokkal járt. Ezt én nem akartam vállalni. De jó művek mindig is születtek, hiszen az inkvizíció alatt is jöttek létre művészi értékek.

• Volt-e tanárai, kollégái között olyan, akinek az egyénisége, művészete meghatározó volt önálló stílusának kialakulásában?

• A stílust az ember önmaga alakítja, önmaga karakterének függvénye. Legkevésbé én vagyok képes meghatározni milyen a stílusom, mert önmagát az ember nem ismeri. Azt mondják, felismerhető, de hogy miről, csak a közönség vagy a szakember tudná megfogalmazni. Én azt mondanám, ahány téma, annyi stílus. A művön a művész egyénisége üt át, bármit alkot, bármilyen anyaggal.

• Ön készít grafikákat, festményeket, könyvillusztrációkat, szobrokat, kisplasztikát, animációs filmeket, fotózik, verseket, tanulmányokat, esszéket ír, tipográfus-könyvművész, sok minden egyszerre. Mi ösztönzi arra, hogy a művészeteknek ennyiféle ágában fejezze ki magát?

• Ez egyfajta kényszerűség. Korunkra sajnos jellemző, hogy ahhoz az anyaghoz kell nyúlni, ami van. Talált tárgy minden, amit felveszek és tovább formálok. A sokoldalúság egyszerre előny és hiányosság, mert a sokfelé való orientálódás bizonyos értelemben az elmélyülés rovására megy. Sokszor nincs idő arra, hogy a kérdést alaposan körüljárja az ember. De hát a művészet örökkévalósága anyagban és gondolatban egyaránt megszűnt, az izmusok naponta változnak, egyik elsöpri a másikat. A jelennek élünk nem a múltnak vagy a jövőnek, hiszen nem tudjuk, mi történik holnap.

• Ennyiféle tevékenység mellett hol fér be az életébe a bélyeg, a bélyegtervezés?

• 1973-ban, a magyar könyvnyomtatás megindulásának 500. évfordulóján kértek fel először bélyegtervezésre, amit Haimann György kollégámmal együtt készítettünk el. Ez indította el a kapcsolatomat a postával, azóta folyamatosan fordulnak hozzám felkérésekkel, megbízásokkal. Izgalmas feladat, hiszen ez az a műfaj, amivel naponta kapcsolatba kerül minden ember. Az én életemben is naponta jelentkezik, mert elég sok helyről megkeresnek levélben, és a legnagyobb öröm ezt a saját bélyegemmel viszonozni. A levél egy kultúrát képvisel. Gondoljon arra, hogy a 19. században milyen gyönyörű kézírással, milyen gonddal megkomponált formában leveleztek, és hogy mára mennyire megkopott, mennyire mechanikussá vált a dolog. Ez persze részben az automatikus feldolgozásnak köszönhető, de talán még nem késő tenni az elszürkülés ellen. A bélyeg egy embléma. Az egész technikai, szellemi kultúra mögötte van. Ha megjelenik egy bélyeg mondjuk Bem Józsefről, az kulturális kapcsolatokat, politikai kapcsolatokat, tehetséges embert, szóval mindent feltételez. Ezeket összegyűjti egy gyújtópontba, mint a lencse a napsugarakat. Annak égetni kell, akkor jó, ha meggyújtja a papírt, meggyújtja azt a borítékot, amit felbélyegzünk vele. Minden attól függ, kellő hőfokon csinálja-e az ember. A felelősség nagy, hiszen a végeredmény átmegy a köztudatba.

• Az automatikus levélirányítás korában látja-e a bélyeg jövőjét?

• Ez olyan, mint a Gutenberg-galaxis, el akarják temetni, de nem lehet. Repülőn közlekedünk, de nem a gép a jelkép, hanem a szárnyára felrajzolt embléma.

• Jelentenek-e problémát a bélyeg speciális korlátai, a méret, a téma, a műfaj kötöttségei?

• Biztos, hogy olyan, mint gúzsba kötve táncolni, de pont ezért nem mindenki képes ennek a feladatnak a megoldására. A műfaji kötöttségek között való lavírozás izgalmas kaland, amiben nagy szerepe van az intuíciónak.

• Milyen technikával dolgozik legszívesebben?

• Ez változó, mindig a tárgy határozza meg. Nagyzenekarra, kamaramuzsikára, de egy szál hegedűre is lehet remekművet írni. Gondoljon például a Newton bélyegemre. Vonalra van építve, és egyben Newton rendszerének világos előadásmódjára. Az volt a célom, hogy érthető legyen, miről beszélek, nem a technika dominált. Egy szál vonóval cincogtam el amit jónak láttam. Persze lehet nagyzenekarral is működni, de az nem az én műfajom. Inkább énekhanggal dolgozom. Én csinálom a partitúrát, a nyomda pedig zenekarként lejátssza. Hogy fals lesz-e vagy sem, az együttműködésen, gyakorláson is múlik, de fontos, hogy tudjak gondolkodni a zenekar fejével is.

• 1988-ban a 38. Párizsi Őszi Szalon Európai Filatéliai Művészeti Nagydíját „Az orvostudomány úttörői” című bélyegsora nyerte.

• Ez volt az egyetlen bélyegsorozatom, amely nem megrendelésre készült, hanem az én propozícióm volt. Az ötlet egy barátommal való beszélgetés során vetődött fel, aki akkor a MEDIMPEX-nél dolgozott propagandistaként. Az volt a kérdés, hogyan lehetne áttételes módon fölkelteni az érdeklődést a magyar gyógyszerek iránt. Akkor jutott eszembe, hogy hiszen volt nekünk egy Semmelweisünk, csinálhatnánk egy orvos sorozatot limitált példányszámban, amit aztán a legjobb ügyfeleiknek elküldhetnek. Akkor már voltam olyan harmonikus kapcsolatban a Postával, hogy előállhattam egy ilyen javaslattal. 1987-ben megjelent a sorozat első, 1989-ben a második öt bélyege. Hogy miért lett jó? Mert a bennem lévő feszültség olyan nagy volt, a téma annyira érdekelt, hogy nagyon jót szerettem volna csinálni. Az anyag gyönyörű, ráadásul mindenki rokonszenves volt nekem Hippokratésztól Semmelweisig. A technika megválasztásánál egyértelmű volt, hogy rézkarcot készítek. Az volt a fontos, hogy exkluzív megjelenésű, önmagában is értékes sorozat legyen. Azt a finomságot, gazdagságot még a ceruzarajz sem tudja visszaadni, amit a rézlemez nemessége, az anyag nemessége nyújt. Az első öt bélyeget ofszettel készítette el a Pénzjegynyomda, rögtön igazi, átütő siker lett. A második sorozatnál már az is cél volt, hogy a magyar bélyegek akkor megbillent hitelét próbáljuk helyreállítani. Azért, hogy a bélyeg belső értékét, „aranytartalmát” emeljük, metszett bélyegben kezdtünk gondolkodni. E sorozat mögött felsorakozott az a kultúra, melynek korábban Nagy Zoltán, Füle Mihály voltak a mesterei. A Pénzjegynyomda fiatal munkatársával, Lengyel Györggyel kezdtem együtt dolgozni. Gyuri végtelenül elasztikus volt, kitűnő párbeszédet tudtam vele kialakítani. A sorozat utolsó bélyegét, Pavlovot Bojtos Károly metszette acélba.

Az a nagyon izgalmas ebben a hazárdjátékban, hogy a megfelelő pillanat, a megfelelő szituáció, a megfelelő emberek, a megfelelő környezet és a belső feszültség összejöjjön, hogy minden összetevője meglegyen annak, hogy a jó megszülethessen. Ritka pillanatok ezek, tényleg emelkedett pillanatok. Három-négy hónapig, amíg ezen dolgoztam, remek volt a közérzetem, mert a gépezet pompásan működött.

• Az ön által tervezett bélyegek számban is jelentős részét alkotják a portré bélyegek. Milyen feladatot jelent a művész számára a portréábrázolás? Van-e különös oka, hogy nagyrész irodalmunk nagyjait választotta modellnek?

• Nem az dönt, hogy portrét akarok rajzolni, épp fordítva, az irodalom felől jön az inspiráció. Nem a portré érdekel elsősorban, hanem Berzsenyi Dániel, vagy Kaffka Margit. Móricz, Babits esetében Rippl-Rónai pasztelljeit használtam, tehát nem magamat akarom rákényszeríteni a bélyegre, számomra a hitele a fontos. A legjobb bélyegeim a legegyszerűbbek. Vajda Jánosnál gyakorlatilag egy vonalban rajzoltam meg a portrét, ez teljesen elég arra, amit el akarok mondani. A bélyeg nem csatakép.

• Hallottam olyan véleményt, hogy ön nem a szó hétköznapi értelmében grafikus, inkább költő. Művészete a vonalak költészete. Akkor igazán önmaga, ha a valóság csak mint ihlető jelenik meg az alkotásban. Mi a véleménye erről?

• Az biztos, hogy vonalban gondolkodom elsősorban, nem színben, azt teljesen másodlagosnak érzem. Az is igaz, hogy például a Newton bélyeg esetében a gondolat ezoterikus volta ragadott meg. Hogy a korai barokkban megfogalmazódik egy ilyen, az egész világra kiható elmélet. Ez a matematika, a fizika költészete. Érzem a zenei ritmust, a matematikai ritmust, érzem az alkotó gondolatot. Millió dolgot leírnak, kötetek százezrei jelennek meg, de a lényeg, mint a newtoni alaptételekben, néhány képletben, mondatban megfogalmazható. Ez a csoda. Egy egész világképet lehet néhány betűbe foglalni és többet ér, mint a sok locsogás.

• Azt hiszem, amióta világ a világ, a művészetek, a művészek örök témája a nő. Amit Ön ebben a témában alkotott, az maga a költészet. Szocfilex blokkja 1989-ben Asiagoban a Nemzetközi Művészeti Nagydíjat nyerte el a világ bélyegkibocsátó országainak legszebb bélyegei között. Az Ön művészetében milyen jelentések hordozója a nő?

• Egész létünket a nők irányítják. A női nem abszolút módon, száz százalékig determinálja a férfisorsot. Ha a képzőművészetre koncentrálok, a willendorfi Vénusztól kezdve Jézus mellett Mária figurájáig mindig a nő testén keresztül manifesztálódott a szépség, az esztétikum. Anya és gyermek témája olyan ritmus és olyan vonulat, amelynek a művészetek valamennyi ágában millió tükröződése van. Sok olyan dolgot lehet elmondani a nő ábrázolásán keresztül, amit más esetben nehéz lenne egységbe foglalni. A Kaffka bélyegem esetében elég Kaffka Margit sorsát ismerni, a műveit ismerni, a költői létét és a fiatal tragikus halálát ismerni, és az embernek összeszorul a torka. Ugyanakkor sok minden mást is magában hordoz. Benne van a XIX. és a XX. század, benne van egy önmagát vállaló ember, aki túlnőtt a szerepén, hiszen feleség, anya és női mivolta mellett mint alkotó ember valósult meg és mondott valamit az utókor számára. De ugyanilyen gazdag jelentéstartalmakat hordoz a Szocfilex blokk grafikája is, melybe megpróbáltam belefoglalni minden gyümölcsöt, mindazt a szépséget, dússágot, gazdagságot, ami a nő.

• Az anyaságon keresztül a nő és gyermek természetes egységet alkot. Gyermek-bélyegei, bélyegtervei szakmai és művészi szempontból egyaránt telitalálatok. Mi a titka annak, hogy ilyen szinten és intenzitással képes a gyermekek gondolatvilágát ábrázolni, a gyermek nyelvén a gyermekhez, a gyermekről szólni?

• Én is gyerek vagyok belül, legalábbis remélem, hogy megmaradtam annak. Az ember őrzi a gyermekkorát, a boldognak mondott gyermekkort, amit nem érintett meg semmi. Egyetlen kulcsszó van: az empátia. Ma sem a magam fejével gondolkodom, ha egy gyerekkel beszélgetek, hanem az övével. Az ő játékos gondolatmenetéből építem fel a válaszaimat. Nem terhelem túl, de nem is gyerekként kezelem, hanem egyenértékű partnerként. A mérleg balansza az ő reakciójától függ, nem kényszerítem semmire. A Nemzetközi Gyermekév sorozatokban tulajdonképpen meséket illusztráltam, megpróbáltam az ő szemükkel látni egy pillanatra. Éveken keresztül szerepeltem a szlovákok nemzetközi gyermekkönyv és illusztrációs kiállításán, aminek nagy a nemzetközi reputációja. Díjakat is nyertem, ott pedig a nyertes rajzot bélyegre viszik át, ez a jutalom. Rájöttem, hogy nagyon nagy szükség van jól illusztrált gyermekkönyvekre, mert az új generáció rendkívül elasztikus. Lehet tönkretenni, de lehet jót is nyújtani. Sokszor fölteszi az ember a kérdést, hogy nem önmagunkat csapjuk-e be azzal, hogy valamit maszatolunk a papírra. A visszajelzésekből azonban kiderül, hogy eljut az üzenet, és a mag termőföldbe hullik.

• Témában és stílusban meglepően újszerű kezdeményezések reprezentánsai az 1988-as Számítógép-grafika, a Drog bélyeg, a Vasarely: Vega-sakk, a Kassák bélyegek. Érdekelne, hogy a művész újító kedve kereste az új témákat, vagy a szándék és a téma szerencsés találkozásáról van-e szó, esetleg a téma maga követelte meg a stílus megújulását?

• Mindhárom egyszerre. Annak nincs értelme, hogy gyártsuk lélektelenül sorban a bélyegeket, én legalábbis mindig kerestem az izgalmas lehetőségeket. Kassák és Vasarely esetében az egyént frusztráló ólomsúlyú társadalom mechanizmusából való kitörési kísérletről, lázadásról van szó. De a két bélyeg tükrében megfigyelhető az a folyamat, ahogy az egységes gondolat darabokra törik. Kassák koncentrált gondolatmenete megkövetelte a koncentrációt a bélyegtervezésnél is. Teljesen alárendelve a kassáki gondolatnak próbáltam egy olyan egységet létrehozni, ami méltón reprezentálja a művészt. Vasarely Vega-sakk bélyegén már azt látja, hogy az egész apró pontokra, raszterekre bomlik fel, azt látja, hogy a kassáki gondolat a XX. század második felére már Vasarely által hogyan lett elaprózva és összetörve. Számítógéppel a nyolcvanas évek elején kezdtem foglalkozni Angliában, akkor készült a Számítógép-grafika is. Végigcsináltam azt a kísérletet, de rájöttem, hogy a számítógép vár még egy Leonardóra. Amit produkálni tud, az fémes és élettelen, mert a gép csak az agyműködést képezi le, de az agyműködés nem a lélek. Lehet gyorsan és még gyorsabban repülni, de minek, ha vitorlázó repülővel lebegni tudok a térben. Ezek a kísérletek beletartoztak az un. Fej-programba, amivel több, mint két évtizeden keresztül foglalkoztam. Ezeket a komputer által modellezett fejformákat mindenféle gesztus, megnyilvánulás ábrázolására felhasználhatom. A cél az, hogy a személyiségét elveszítse, így a lényeg közvetítésére alkalmassá váljon. Az alapsémába aztán a mondanivalótól függően beledolgozom, amit akarok. Így használtam fel a sérült, összetört fejet a drog-bélyeg esetében.

• Az Ön által készített kisplasztikák szándéka szerint kiegészítik a grafikus által elmondottakat, vagy önálló mondanivaló hordozói?

• Saját mondanivaló hordozói is, mások mondanivalójának hordozói is, és együtt az egész egy feltérképezése, provokációja az elmúlt évtizedeknek. Olyanok, mint egy fehér papír, amire azt teszek rá, ami éppen foglalkoztat, vagy megkérek mást, hogy ebben a párbeszédben ne szóban, ne síkban, hanem három dimenzióban kommunikáljon velem. Végső soron pedig az egyedek egymás mellé kerülve egyetlen nagy egységgé válnak. Kisplasztikáim másik csoportjának darabjai tulajdonképpen hangjegyek, ebben a formában szerettem volna megjeleníteni egy változtatható ritmusú zenei hangzást. Van egy Kurtág-partitúrám, amelyben mint a szeizmográf jelei, katatonikus írásjelek sorakoznak egymás mögött látszólag értelem nélkül, viszont a lélek üresjáratait is térképezik. Az egész olyan, mint amikor a zongorista csak skálázik és gyakorol, és akkor egyszerre ezek a hangok, vonalak feltöltődnek tartalommal, jelentést kapnak amikor az alkotó közölni akar valamit. Egy ilyen rendszert próbáltam megvalósítani ezekkel az aranymetszés szabályai szerint készült kisplasztikákkal, amelyek bizonyos arányok esztétikumát hordozzák.

• A zene egyébként is nagy szerepet játszik az Ön művészetében. 1981-es Bartók-blokkja a Cantata Profana ihletésére készült, de a grafika műfajában új életre keltette A kékszakállú herceg vára c. zeneművét is.

• Számomra ezek a grafikák túllépnek az illusztráció műfaján, általános emberi probléma hordozóivá válnak. Amit Balázs Béla illusztratíven csinált, azt Bartók pszichológusként, majdnem freudi módon oldotta meg. A két nem különbözőségét, a férfi-nő párharcát, a Kékszakállú magányát, Judit magányát, azt, hogy soha nincsenek és nem is lehetnek szinkronban, Bartók mesterien ábrázolja. A grafikákon a piros, a kék, a fekete, a fehér és az arany disszonanciájából vagy éppen harmóniájából jön létre mindaz, amit Bartók a zenével mondott el.

• A színház kedvelt témái közé tartozik. Shakespeare drámájának ihletésére készült grafikai sorozata a Stratfordi Királyi Shakespeare Társulat Múzeumában látható, de most a Bélyegmúzeum látogatói is megtekinthetik őket. Honnan ez a szikrázóan intenzív kapcsolat Kass János és Hamlet között?

• Rólunk szól, rólam, a problémáinkról. A Hamlet mindannyiunknak saját drámája, hiszen a lenni vagy nem lenni kérdése mindenkié. Érdekelt a téma, mert annyira up to date, annyira naprakészen aktuális Shakespeare minden műve. Egy éves munka eredménye volt a tíz lap. Nagy önfegyelmet követelt, de az ember hihetetlenül gazdagodott egy ilyen feladat megoldásánál.

• Az ember tragédiája könyvillusztrációnak készült, így is jelent meg először 1964-ben, majd 1966-ban eredeti rézkarcokkal a Magyar Helikon kiadásában, mely Lipcsében elnyerte „A világ legszebb könyve” díjat. Napvilágot látott a mű angol nyelvű változata is, amely szintén az Ön illusztrációival jelent meg. Ezekkel a grafikákkal áttörte a hagyományos felfogás korlátait, a hangsúlyt az űr és a falanszter jelenetekre helyezve. Milyen meggondolásból?

• A lényeg állandóan változik idő és mozgás természetes dinamikájával. Én a saját koromról beszéltem nyilván, a XX. század második felének pragmatikus világáról. A Tragédia nyersanyag, melyben minden kor minden emberének tragédiája visszatükröződhet. Ma olyan ismereteink vannak, melyekről Madách még nem tudhatott. Szükség volt a relativitáselmélet korszakában az elektronika, a technikai és szellemi eredmények jegyeinek megfogalmazására, amiknek tudatlanságból fakadó gondatlan kezelése okozhatja a ma emberének életében a legnagyobb katasztrófákat.

• Ha a lényeg állandóan változik, akkor vannak-e, lehetnek-e olyan értékek, amiket soha nem kérdőjelezhet meg az idő?

• Ilyen például a Biblia. Olyan alapmű, amelynek a lényege más-más értelmezésben a buddhizmusban ugyanúgy felfedezhető, mint a venezuelai indiánok erkölcsi normáiban. Minden kor minden embere számára aktuális. Belső parancsok megfogalmazása, amelyeket évezredeken keresztül kódolt be a természet. Ezeknek a parancsoknak az önsúly hozza össze nagy nyomás alatt azt a hatalmas erejű koncentrációt, ami aztán az évezredek tapasztalatait a valláson keresztül törvényekké változtatja át. Ezeknek a törvényeknek a meg nem tartása juttatta a világot oda, ahol most van, hogy az emberiség elvesztette minden hitét és reményét.

• Ilyen helyzetben mi lehet a grafikus feladata?

• Nemcsak a grafikus, mindannyiunk feladata. A jó és a rossz kettőssége mindenütt jelen van. A gonoszt csak az alkotással lehet legyőzni. Egyetlen a munka, a produkció, amit pajzsként magam elé tarthatok, ami mögött emberi gyengeségeimet elrejthetem, és ami igazolja a létemet.

• Fontosnak tartja a többi ember, a közösség felé való megnyilvánulást?

• A munka olyan, mint a jéghegy, csak a csúcsa látszik. Egy kiállítás, egy könyv, egy film csak a töredékét mutatja. Engem nem az elementáris közlési vágy mozgat, hanem az a tehetetlenségi erő, ami a DNS láncba beépült. Az alkotás olyan természetes ösztöne az embernek, mint a kutyának az ugatás. Belső kényszer, elrendelés, aminek csak vetülete a publikáció, vagy hogy ki kell állni egy megnyitón és szembesülni a közönséggel.

• Hol találkozhat jelenleg a múzeumlátogató közönség Kass János alkotásaival?

• Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy 1985-ben önálló galériám nyílt Szegeden, ahol tudományosan dolgozzák fel a tevékenységemet, az egyes kiállításokkal kapcsolatban pedig Faludy György, Határ Győző, John Halas is tartottak előadásokat. Cambridge-ben a Fitzwilliam Múzeumban - ahol külön kabinet van Dürernek, Rembrandtnak – nyolcvan lapomat állították ki külön teremben. Láthatók munkáim Stratfordban, Bathban, Svájcban, különböző magángyűjteményekben világszerte. 2007-ben, a 80. születésnapom környékén itthon is sokfelé lehetett kiállításomat látni, többek között Budapesten a Koller Galériában, a Mai Manó Házban, de Sárospatakon, Szegeden, Szentesen is. Legutóbb a Magyar Szecesszió Házában nyílt bemutató a munkáimból. Nem szólva a budapesti Bélyegmúzeumról, amit a világ legnagyobb és legrangosabb gyűjteményei között számon tartanak. Megtisztelőnek érzem, hogy ott a bélyeggel kapcsolatos tevékenységem mellett most könyvillusztrációimat is bemutatják. Ez a kiállítás relatíve kis felületen, mégis nagyon kompiláltan, metszetében tárja a közönség elé szinte egész eddigi tevékenységemet. Ez engem nagyon inspirál és nagy örömmel tölt el.

VISSZA A FŐOLDALRA